HTML

CSEPEL

közélet sport közlekedés csepel

Utolsó kommentek

2011.11.30. 14:00 csepelszerk

Tájékoztatás! Tájékoztatás?

Az önkormányzat 2010-ben megválasztott vezetése – mint várható volt –, új alapokra helyezte az önkormányzat tájékoztató munkáját. Már az alakuló ülésen megszüntette a 75 éves múlttal rendelkező, a csepeliek döntő többsége által olvasott Csepel újságot, később átalakította a csepel.hu  c. önkormányzati honlapot, végül legutóbbi testületi ülésén a 18 éve működő CSEPP-TV Kft. televíziós műsorszolgáltatását állította le. Ez utóbbi döntés azért is egyedülálló, mert a Fővárosi Önkormányzat éppen november 30-i ülésén „lehel újra lelket” saját televíziójába. Idézek a fővárosi előterjesztésből:  „A városvezetés kiemelten fontos feladatának tekinti a fővárosi lakosság folyamatos tájékoztatását a helyi közügyekkel, közszolgáltatásokkal kapcsolatban, így szándékában áll az önként vállalt feladatait ezzel a tevékenységgel kibővíteni,…”.  Két dologra hívom fel az olvasó figyelmét: a Főváros vezetése „fontos feladatának tekinti” a lakosság folyamatos tájékoztatását, illetve, hogy az eddigi önként vállalt feladatait – ebben a gazdasági helyzetben is –, bővíti a „televíziós tevékenységgel”. Micsoda különbség! Nem szeretem Tarlóst, de ebben a kérdésben, legalább „városban gondolkodik”, míg Németh Szilárd csak pénzben és centralizációban, a tájékoztatás visszaszorításában, illetve maga alá rendelésében látja a jövőt.
 
A jövőt, amelyet csak a Fidesz szemüvegén keresztül kíván láttatni velünk. Ezt bizonyítja, hogy az új honlapra „felkerült” a csepel.info c. fideszes hírblog, „útjára indult” a Csepeli Hírmondó c. havi lap, amely „jövőre kéthetente jelenik majd meg”. Szerintem a következő önkormányzati választás előtti évben majd „találnak” néhány tízmilliót /bár most is van!/ a hetenkénti megjelentetéshez is. A Csepeli Hírmondó 2014-ig, a lakosság tájékoztatásának legfontosabb eszköze lesz tehát, mert az internetes kommunikáció tervezett fejlesztése még nem fog eljutni a csepeliek döntő többségéhez, nem lesz elegendő az újabb fülkeforradalmi kétharmadhoz. A lakosság „forradalmi felvilágosítását” szolgáló politikai kiadványok pedig – bár a rájuk fordított összegeket a „közbeszerzési határ alatt” tartják!?? –, de mégis csak sokba kerülnek, s választók előbb utóbb felteszik a kérdést: erre van pénzetek, szociális segélyre meg nincs? Azonban fogunk-e tájékozódni a Csepeli Hírmondóból a bennünket körülvevő valóságról? A valóságról, írom, s nem a Fidesz valóságáról. A tavaly év végén elindult havi lap eddigi számai nem sok jóval „kecsegtetnek” bennünket.
 
Mint sok kérdéshez, ehhez sem nagyon értek. Viszont rendszeresen olvastam a Csepel újságot, s olvasom a Csepeli Hírmondót. Már a lap fejlécében, a cím alatt, a lap jellegét, a kiadó és szerkesztőség szándékát jelző, meghatározó mondatok is sokat „mondanak” az olvasónak. A megszűntetett Csepel újságnál a cím alatt „A kerület közéleti lapja”, a Csepeli Hírmondó – nál pedig „A XXI. kerületi Önkormányzat lapja” olvasható. Bár számomra és remélem sokak számára már ez is sokat „mond”, de ettől még lehetne jó újság a Csepeli Hírmondó. Lehetne, ha pl. „visszaadná” egy kicsit legalább a testületi üléseken történteket, a vita fontosabb mozzanatait, ha rendszeresen megkérdeznék az ellenzéket, hogy mi a véleményük egy-egy kérdésről. Vagy a tisztségviselők állításainak időnként utána járnának, s nem fogadnának el tényként valótlanságokat, félrevezető, politikai célú megjegyzéseket. Hogy példát, példákat is „mondjak”? Akkor „nézzük” a Csepeli Hírmondó II. évfolyam 11., legutóbbi számában olvasottakat:
 
1) „…a korábbi szocialista önkormányzat  vezetőinek kiutalt jutalmak összegéből csaknem két éven át lehetne működtetni a CSMK-t.” Utána néztem. Az állítás nem igaz! Az újságíró miért nem nézett utána?
 
2)  „…a csak antennával fogható régi típusú földfelszíni televíziós műsorsugárzás megszűnik” A CSEPP-TV Kft által sugárzott műsor nem csak antennával volt fogható, tehát akik kábelen nézték a műsort – és ők voltak döntő többségben –,  azok sem nézhetik már, mert NINCS MIT NÉZNI! A testületi ülés óta NINCS MŰSOR! Az újságíró meg csak leírja, amit a tisztségviselő mondott. Pedig Ő is az újságot kiadó CSEPP-TV Kft alkalmazottja. De lehet, hogy „másnak dolgozik”?
 
Tudom, a Fidesz helyi potentátjai minderre azt mondanák, hogy a Csepel újság jobb volt? Jobb! De nem ez a lényeg! Ők azt mondták, hogy jobban fogják csinálni! Nem csinálják jobban, sőt…! Nem hiszem tehát, hogy januártól – amikortól kéthetente jelenik meg a Csepeli Hírmondó –, többet fogunk tudni az Önkormányzatról vagy például a kerület közéletéről, a csepeli vállaltok életéről, gondjairól, a csepelieket foglalkoztató kérdésekről.
 
Mégis hagy hívjam fel – egyben felelősségükre hivatkozva –, a lap szerkesztőjének, újságíróinak figyelmét a világhírű Pulitzer Józsefre, akinek emlékére – végakaratának megfelelően –, Amerikában minden évben kiadják a legnagyobb újságírói elismerést, a  Pulitzer-díjat. Ő írta:
 
„Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga.”
 
VOX
 

  

1 komment

Címkék: tájékoztatás városvezetés fideszes


A bejegyzés trackback címe:

https://csepel.blog.hu/api/trackback/id/tr903425983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

purehetero 2011.12.05. 22:44:21

Csepel önkormányzatának közgyűlése december 15-én akarja megszavazni, hogy a Fasang Árpád Zeneiskolát összevonják az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolával, vagyis kb. 700 gyerek további zenei pályafutása és 50 tanár munkája kerül veszélybe.

Aki ez ellen tenni szeretne valamit, az először is gyorsan nyomjon egy lájkot, az oldalra és erre a képre is, majd ossza meg a képet, akár naponta több alkalommal is, hogy minél több emberhez juthasson a segítségkérésünk el! Köszönjük!

www.facebook.com/mentsukmeg

Az üzenőfalon lehet szervezkedni, egyéb ötleteket, kapcsolatokat bedobni hátha még hatást tudunk gyakorolni az illetékesekre.
süti beállítások módosítása